1860.06.18

A nap kábán, egész narancs árnyalatban festi a zöld dombocskákat. Egy gyenge zápor fut át éppen felettünk. Olyan finoman csöpög, hogy még egy szivárvány sem jelenik meg az égen.
Pedig micsoda gyönyörű látvány is az.
Éppen csak most értem haza. Még át sem öltöztem, csak felszaladtam, hogy ezt azonnal leírhassam. Gyönyörű emlék. A szomszéd asszonyunknál teára voltunk hivatalosak. Igazán ízlett mindenkinek, csevegtünk női dolgokról, ameddig a férfijaink a lovakat csodálták, és minden lovas dolgokról beszéltek, amit én nem értek, és nem is szeretnék érteni.
Mikor csöpögni kezdett az eső, azonnal be kellett menni, de én még kint maradtam, és teljesen elázott a hajam. Ezért biztosan sokáig be leszek zárva.
De ha megtudják, hogy még mindig a látogató ruhám van rajtam, ráadnak még néhány napot.
Vagy talán kukoricára térdeltetnek, pedig attól teljesen tönkre megyek. Volt, hogy 2 egész napot töltöttem éhesen kukoricán térdelve, amikor elloptam a szomszéd lovát, és bevágtattam rajta az erdőbe. Egész hetet akartak adni, de végül lealkudtam, mert jól viseltem magam, és utána sokat segítettem anyámnak.
Hogy azoknak a szolgáknak micsoda piszkos munkájuk van. Mégis mindig olyan vidámak.